A fogkopás leggyakoribb okai
A fogak kopása nem egy betegség, hanem egy teljesen természetes folyamat, hiszen az évek során a rágás és a mindennapi használat folyamatosan roncsolja a felületet. Nem mindegy azonban, hogy a változás mennyire látványos. Míg egy enyhe kopás nem jelenthet problémát, a foganyag-vesztés viszont már érzékenységet, esztétikai változásokat, valamint a harapás megváltoztatását is okozhatja. A fogkopás mögött azonban nem ugyanaz az ok áll, hiszen sok esetben többféle hatás együttesen tesz kárt a zománcban.
Mitől alakulhat ki fogkopás?
A fogorvosok többféle kopási folyamatot különböztetnek meg. Az egyik ezek közül a fogak egymáshoz dörzsölődése, amikor a felső és az alsó fogak rendszeresen érintkeznek evés, beszéd vagy stressz közben. Ez bizonyos szintig természetes is, de ha az érintkezés gyakorivá válik, nagy erővel történik, idővel látványosabb kopás is kialakulhat. Főleg a rágófelszínen és a metszőfogak élein jelenhetnek meg laposabb, simább területek.
A probléma az, hogy a folyamat általában nem egyik napról a másikra vesszük észre a kopás jeleit. Az évek alatt a fogak formája fokozatosan változik, a fogélek rövidebbé válnak, a rágófelszín pedig elveszíti az eredeti formáját. Ha az ember napi szinten látja magát a tükörben, akkor lehet, észre sem veszi a változást. Amikor pedig már nagyobb mértékű kopásról van szó, akkor az nem pusztán esztétikai kérdés, hiszen ez számtalan problémát okozhat a szájüregben.
A fogcsikorgatás és a szorítás hatása
A másik ok a túlzott terhelés, avagy a bruxizmus, amikor a fogakat akaratlanul is összeszorítjuk vagy csikorgatjuk. Ez lehet, hogy csak éjszaka történik, alvás közben, amikor nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit csinálunk, de nem ritka a nappali fogszorítás sem. Ennek oka legtöbb esetben szorongás vagy stressz.
A rendszeresen fennálló nagyobb erő pedig jelentősen terheli a fogakat. A kopott vagy töredezett felszín, a reggeli állkapocsfeszülés, az arcizmok fáradtsága vagy sokszor a fejfájás az, ami felhívja a figyelmet a problémára.
A csikorgatás hátterében azonban több tényező is állhat, ezért sem érdemes elhanyagolni ezt a tünetet. A fogorvosi vizsgálat sokat segíthet abban, hogy rájöjjünk, miért történik a szorítás. Itt kiderülhet a harapás, az állkapocsízület és az izmok állapota is, amelyek pontos információt adhatnak a jelenlegi helyzetről.
A savas ételek és italok fogyasztásának eredménye
A fogkopás másik lehetséges oka a fogerózió. Ilyenkor már nem a dörzsölés pusztítja a zománcot, hanem a savas ételek és italok fogyasztásának hatására a foganyag ásványi anyag tartalma csökkenni kezd, a felszín pedig fokozatosan elvékonyodik.
Aki gyakran fogyaszt savas italokat, vagy eszik savas ételeket, az jelentősen hozzájárul a probléma kialakulásához. Ilyenek lehetnek többek között a kedvelt szénsavas üdítők, az egyes gyümölcslevek, a citrusfélék, a savas italok vagy bizonyos savanyú ételek is, mint a savanyú cukor vagy a savanyú levesek, csalamádék. Itt nem feltétlenül maga az étel a probléma, hiszen például a savanyú káposzta nem káros az egészségre, azonban ha túl gyakran fogyasztjuk, túl sok ideig éri savas hatás a fogakat, akkor bizony hosszú ideig tesszük ki a szájüreget ennek a környezetnek. Igaz ez azokra is, akik egész nap colát, fantát vagy egyéb savas italt fogyasztanak. És igen, az energiaital is ide tartozik.
A probléma, hogy a savak átmenetileg sérülékennyé tehetik a fogzománcot, ezért sem túl optimális utána erőteljesen fogat mosni. A már elveszett fogzománc ráadásul nem képes csak úgy regenerálódni, visszanőni, ezért a legfontosabb teendő a megelőzés.
Mi történik reflux esetén?
Kinek ne lett volna már problémája a szervezetében a savas közeggel? Nem minden savas eredetű fogkopás okozója az étrend maga. A gyomorsav ugyanúgy eljuthat a szájüregbe, reflux vagy gyakori hányás esetén. Ilyenkor a fogakat belülről érő savas hatás hosszabb idő alatt jelentős károsodást okozhatnak a fogak felületén. Ha valakinek megfelelő szájápolás mellett is érzékenyek a fogai, jellegzetes kopási mintázatot tapasztal, annak érdemes nem csak a fogorvoshoz ellátogatni, hanem olyan szakemberhez is, aki a refluxot kezelheti.
Tényleg árthat a túl erős fogmosás?

Sokan úgy vélik, hogy minél erősebben dörzsölik a fogaikat, annál tisztábbak lesznek. A rendszeres fogmosás persze fontos a száj egészségének fenntartásához, azonban az erő nem jelenti automatikusan azt, hogy így alaposabb lesz a tisztítás. Aki túl erősen, helytelenül végzi a szájápolást, annál főleg a fognyaki területeken jelentkezhet kopás. Ennek hatására pedig megjelenik az ínyvisszahúzódás problémája, amikor a fognyak szabaddá válik, ahol amúgy is eleve vékonyabb a zománcréteg. Az érintett terület pedig érzékennyé válhat a hidegre, a melegre vagy éppen a savas ételekre, italokra. A kemény sörtéjű fogkefét érdemes puhábbra cserélni, hiszen az többet árt, mint használ.
Amikor a különböző folyamatok összeadódnak
A fogkopás nem csak egyetlen probléma miatt alakulhat ki. Ha például valaki gyakran iszik savas italokat, közben refluxos és még csikorgatja is a fogát, akkor a folyamat egyre gyorsabban végbemegy. A zománc felülete felpuhul, amire jön egy erős fogmosás, ami már önmagában is a foganyag vesztéséhez vezethet.
Fontos, hogy amikor a tünetekkel fogorvoshoz megyünk, akkor a kezelés sem merül ki abban, hogy az elkopott részeket helyreállítják. Amennyiben ugyanis a kiváltó ok megmarad, továbbra is folyamatosan isszuk a savas italokat, csikorgatjuk a fogainkat, emellett még a fogkefénket sem cseréljük le, a probléma később újra kialakulhat.
A látogatás során a fogorvosnak látnia kell, hogy mennyi foganyag hiányzik, emellett tudnia kell arról, hogy milyen mintázatban és milyen körülmények között alakult ki az elváltozás.
Mikor érdemes fogorvoshoz menni fogkopás miatt?
Sokan nem foglalkoznak vele, pedig, ha a fogkopás elhatalmasodik, azzal akár fogvesztés is járhat. Érdemes tehát idejében kivizsgáltatni a fogkopást. Ha a fogak szemmel láthatóan rövidebbek vagy laposabbak, könnyebben törnek, esetleg egyéb érzékenységet tapasztalunk, akkor az már intő jel lehet egy látogatáshoz. Ugyanúgy kontrollra van szükség akkor is, ha rendszeresen összeszorítjuk a fogainkat, éjszaka csikorgatjuk azokat, esetleg rendszeresen jelentkezik nálunk refluxos probléma.
A korai felismerés kulcsfontosságú abban, hogy megelőzzük a nagyobb betegségeket. Előrehaladott esetben azonban már a hiányzó foganyag helyreállítására is szükség lehet. Ilyenkor a cél, hogy helyreállítsák a fogak formáját, valamint az, hogy megelőzzék a további károsodást.
Kezelések
Blog
- Fogászati híd vagy foggyökér-beültetés módszere
- A fogkopás leggyakoribb okai
- Hogyan hat az A- és a D-vitamin a fogak egészségére?
- A fogérzékenység mögött rejlő okok
- Az ideiglenes fogpótlások szerepe
- Ezért sérül meg az íny a túl erős fogmosástól
- Minden, amit a kerámia héjakról tudni érdemes
- Fogbeültetés (implantáció) lépésről lépésre
