A fogszuvasodás kialakulása, tünetei, jelei, szövődményei: kezelése és gyógyítása
A fogszuvasodás, sok más szájüregi eredetű problémához hasonlóan, népbetegségnek számít Magyarországon. Annak ellenére, hogy a fogorvosok szinte minden lehetséges módon felhívják a lakosság figyelmét az alapos fogmosás és a rendszeres ellenőrzés fontosságára, a tanácsokat csak nagyon kevesen fogadják meg. A páciensek egy része az utolsó pillanatban, az elviselhetetlen fájdalom megjelenésekor keresi fel a fogorvosát.
A fogszuvasodás minden korosztályban előfordulhat miután kinőtt a foga, gyermekkortól az idős korig, tehát már csecsemőknél is figyelni kell a tüneteket. Tévhit, hogy szoptatott babáknál nem fordulhat elő, a tejfogakat ugyanúgy veszélyezteti, mint a maradó fogakat. Az anyatej illetve a tápszerek is tartalmaznak cukrot, így a baktériumok elszaporodását segítik elő.
Idősebb korban pedig gyakran visszahúzódó íny tapasztalható, ami lehetővé teszi, hogy a szájban lévő, szuvasodást okozó baktériumok érintkezésbe kerüljenek a fog gyökerével. A gyökér felszínén nem zománc, hanem gyökércement található, amely nem olyan vastag és ellenálló, mint a koronai rész zománca, így könnyebben alakulhat ki fogszuvasodás a fogak szabadon lévő gyökérfelszínén.
Milyen tényezők vezethetnek a fogszuvasodás megjelenéséhez?
A fogszuvasodás kialakulása összetett folyamat, több oki tényező is közrejátszik benne.
A fogszuvasodás kialakulására a helytelen szájápolási szokások és a genetikai tényezők egyaránt befolyással lehetnek. A szuvasodásért elsősorban a nem megfelelő szájhigiénia nyomán keletkező lepedék és az abban megülő baktériumok tehetők felelősé. A lepedék nyálból, étermaradékból és baktériumokból áll, amelyek néhány hét elteltével kristályos szerkezetű fogkő plakkokat hoznak létre.
A savtermelő kórokozók már rövid időn belül képesek kárt tenni a védelmi funkciót ellátó zománcrétegben. A zománc elpusztítása után a kevésbé ellenálló dentinréteg következik, aminek ártalmát a hirtelen jelentkező fogérzékenység is jelezheti. Ha pedig a baktériumok elérik a fogbelet, az idegi érintettség miatt éles fájdalom lép fel.
Mivel ezek a kórokozók szénhidrátokat bontanak le, a túl sok cukros étel fogyasztása növeli az arányukat a szájüregben. Ugyanakkor azok a páciensek is veszélyben vannak, akik rendszertelenül táplálkoznak, illetve állandó jelleggel nassolnak. Ennek okát nem nehéz megérteni, a szervezet semleges PH értékű nyáltermeléssel folyamatosan kontrollálja a baktériumok számát, ehhez viszont időre van szükség. Ha tehát valaki 1-2 óránként eszik, a nyál nem tudja ellátni ezt a feladatát. Érdemes megjegyezni, hogy amíg a képlékeny állagú lepedék akár egy fogkefével is eltávolítható, a fogkő megszüntetéséhez minden esetben fogorvosi eszközökre van szükség.
A szuvasodás elkerüléséhez nagyon fontos a napi kétszeri fogmosás.
Mivel a zománcréteg vastagsága és erőssége teljes mértékben egyéni tulajdonság, a szuvasodás kiváltó okainak részletezésekor a genetikai tényezőkről sem szabad elfelejtkezni. Vannak olyan páciensek, akiknek fogazata jobban ellenáll a baktériumoknak, másoké viszont gyorsabban romlik.
Amikor egy fogat ismételten savnak teszünk ki, például ha gyakran fogyasztunk magas cukor- és keményítőtartalmú ételeket vagy italokat, a baktériumok (pl. Streptococcus mutans) a szénhidrátokat savvá alakítják, amely idővel a fogzománc demineralizációjához (ásványi anyagok kioldódásához), majd üregképződéshez vezet. A zománc folyamatosan veszít ásványi anyagaiból. Fehér folt jelenhet meg ott, ahol az ásványi anyagok elvesztek. Ez a korai szuvasodás jele.
A fogszuvasodás ezen a ponton megállítható vagy visszafordítható. A zománc képes regenerálódni a nyálban található ásványi anyagok és a fogkrémben található fluorid felhasználásával, vagy fogorvos, dentálhigiénikus által alkalmazott fluorid segítségével. Ha több ásványi anyag vész el, mint amennyit helyre lehet állítani, a zománc meggyengül, és végül lebomlik, üreget, lyukat képezve.
A szuvas üregek típusai
A szuvasodás bármely fogfelszínen kialakulhat. Íme a gyakori szuvasodási típusok és azok előfordulási helyei:
- Simafelszíni szuvasodás: a fogak külső, sima felületein, leggyakrabban a metszőfogak ajak felőli oldalán vagy a hátsó fogak oldalsó részein alakul ki. Ez a fajta szuvasodás lassabban fejlődik, mint például a rágófelszíni vagy a fogak közötti szuvasodás, de ugyanolyan káros lehet, ha nem veszik időben észre.
- Rágófelszíni szuvasodás: A fog rágófelületének belső részén, az üregek mélyén alakulnak ki. Ez a szuvasodás akár már tizenéves korban elkezdődik, és gyorsan progrediál.
- Gyökérszuvasodás: Az ínyvisszahúzódással küzdő felnőttek hajlamosabbak a gyökérszuvasodásra. A foggyökér felszíne kevésbé ellenálló, mint a koronai rész, így a szuvasodás gyors lefolyású.
Ezek az úgynevezett predilekciós helyek, itt alakulhatnak ki legkönnyebben a szuvasodások. Így ezeknek a helyeknek a vizsgálatával felfedezhetőek a korai elváltozások is.
Mire figyeljünk?
Korai jelek: demineralizáció szakasza
- A fog elszíneződése, a fogszuvasodás jelei lehetnek a fog fehér vagy opálos elszíneződése. A fogfelszín mattá válik, a fényes felület már nem látható.
- Érzékenység hidegre, melegre vagy édesre
Előrehaladottabb szuvasodás: zománcszuvasodás szakasza
- Barnás elszíneződés (ilyenkor már elszínező anyagok rakódnak le a fogban)
- Kis üreg, lyuk kialakulása. Ilyenkor már a szuvas rész észrevehető, gyakran étel is beragad bele. Fogselyem megakad, szálaira válik esetleg elszakad.
- Rosszul záródó fogtömés vagy éles perem jelenik meg egy korábbi tömés mellett.
Dentinszuvasodás szakasza:
- A dentin a fogzománc alatt található réteg. Sokkal puhább, mint maga a zománc. Tehát, amint a lepedék és a baktériumok elérik ezt a réteget felgyorsul az üregek kialakulása, mélyülése.
- Fogérzékenység növekedése
- A fogakon lévő foltok sötétebb barnára is változhatnak.
- Rossz szájszag a beragadó ételmaradékok miatt.
Pulpáig érő szuvasodás szakasza:
- A fogbél a fog legbelső rétege. Idegeket és ereket tartalmaz, amelyek a tápanyagokat szállítják és életben tartják a fogat.
- Amikor a szuvasodás eléri a pulpát az fogfájással reagálhat. Ez lehet igen heves, erős fájdalom, de lehet tompa, elhúzódó is.
- Harapásra, rágásra jelentkező fogfájás.
- A fog körüli íny vörösség és duzzanat is kialakulhat
- A fogon lévő foltok sötétebb barnává vagy feketévé válhatnak.
A fogon túlmutató, csontban, lágyrészekben továbbhaladó fertőzés szakasza:
- A kezeletlenül hagyott mély üreg fertőzést okoz, ami továbbterjed. A foggyökér csúcsán kialakulhat elváltozás (ciszta, granulóma, tályog).
- Megjelenhet az állkapocsba vagy az arcba kisugárzó fájdalom.
- Arcduzzanat és a nyaki nyirokcsomók duzzanata is kialakulhat.
- Ritkán a fertőzés eljut a vérárammal az agyba, a test távolabbi területeire és létrejön a szepszis.
A fogorvos hogyan diagnosztizálhatja a fogszuvasodást?
Az évenkénti kétszeri fogászati ellenőrzés a legjobb módja a szuvasodás korai felismerésének. A fogorvos számos eszközt használ a fogak vizsgálatához: tükörrel elér a nehezen látható helyekre, szondával „tapintani” tudja a felszíneket, a szuvas fog puhábbnak érződik. Az intraorális szkennerek kivetíthetik a képet egy monitorra, amin keresztül a páciens is a saját szemével láthatja az elváltozásokat.
Fogröntgent is készíthet, amelyek már a szuvasodás láthatóvá válása előtt megmutatják az üregeket, illetve mélyen a csontban zajló folyamatokat is le tudja képezni.
A fogszuvasodás kezelésének hagyományos módszerei
A fogszuvasodás kezelése az állapot súlyosságától függ, minél előrehaladottabb az elváltozás annál drasztikusabb a definitív ellátás. Könnyen belátható, hogy a korai felismerés milyen fontos. Rendelőnkben törekszünk a minimálinazív terápiák alkalmazására.
- Fluoridos kezelések, ecsetelések.
- Töméskészítés.
- Gyökérkezelés.
- Foghúzás.
Fluoridos kezelések
A fogszuvasodás nagyon korai szakaszában a fluoridos kezelések helyre tudják állítani a sérült zománcot, ezt a folyamatot remineralizációnak nevezik. Ez visszafordíthatja a fogszuvasodás korai jeleit: a fehér foltokat, a matt, opálos felszíneket.
Rendelőben:
A fogfelszín lakkozásával, fluoridtartalmú gélek (Duraphat, Fluor Protector) alkalmazásával segítjük a remineralizáció folymatát. Hatás: fokozzák a fluorapatit kialakulását, ami savállóbb, mint a természetes hidroxiapatit.
Otthon:
- Aminfluoridok alkalmazása (pl. Elmex termékcsalád fogkrém, szájvíz)
- CPP-ACP tartalmú anyagok alkalmazása akár sínben, akár egyszerű fogmosással Pl. GC Tooth Mousse, MI Paste
- Fluoridos fogkrém rendszeres használata (legalább 1000 ppm fluorid)
- Kerülni a túl gyakori nassolást és cukros üdítőket
- Rendszeres fogmosás puha sörtéjű kefével
- Nyáltermelést fokozó cukormentes rágógumi
Fogtömések, inlay, onlay
A fogtömés célja a szuvas, sérült vagy letört fog helyreállítása, formájának és funkciójának visszaállítása. A mai modern fogászatban számos tömőanyag érhető el. Miután lyuk keletkezik a fogban, a fogorvos kifúrja a szuvas szövetet, és betömi a lyukat. A fogtömések kompozíciós tömőanyagból (fogszínű anyagból), kerámiából, üvegkerámiából vagy aranyból készülnek. Ha szeretné megtudni, hogy a jó fogorvosok hogyan tömnek: https://feherdental.hu/kezelesek/esztetikai-konzervalo-fogaszat/fogtomes/
Gyökérkezelés
A gyökérkezelés enyhíti az előrehaladott fogszuvasodás okozta fájdalmat, ezekben az esetekben már az ideg elhalt, vagy elhalófélben van. A gyökérkezelés során a fogorvos eltávolítja a pulpát (fogbelet), majd guttaperchával (egy speciális tömőanyaggal) tölti fel a csatornákat és a pulpaüreget.
Ha a fogbélbe bejutottak a baktériumok, kórokozók, akkor ideiglenesen gyógyszeres lezárást is alkalmazhat, ami kiöli a baktériumokat a gyökércsatornából.
Bizonyos esetekben fogkoronára is szükség lehet az érintett fog megerősítésére, védelmére.
Ha többet szeretne megtudni a gyökérkezelés gyakorlatáról, menetéről: https://feherdental.hu/kezelesek/esztetikai-konzervalo-fogaszat/gyokerkezeles/
Foghúzás
Ha a gyökérkezelés nem lehetséges, mert a fog csont alá szuvasodott vagy tört és nem építhető fel, akkor a fogorvos sajnos javasolhatja a fog eltávolítását. A kihúzott maradó fog pótlására fogászati hídra vagy fogászati implantátumra van szüksége.
A fogszuvasodás megelőzése
A fogszuvasodás megelőzése nem bonyolult, de tudatosságot, rendszerességet és megfelelő szokásokat igényel. Az egyén részéről a helyes szájápolási rutin, a táplálkozás és a rendszeres fogorvosi ellenőrzés képezik az alapokat, míg a fogorvos professzionális tanácsokkal, kezelésekkel és megelőző beavatkozásokkal tud segíteni a szájegészség hosszú távú megőrzésében.
Megfelelő szájhigiénia
- Napi kétszeri fogmosás fluoridos fogkrémmel
- A fogközök tisztítása fogselyemmel vagy interdentális kefével
- Antibakteriális szájvizek használata (pl. klórhexidin tartalmú kúraszerűen)
Megfelelő fluoridbevitel
A fluorid bizonyítottan erősíti a fogzománcot és segíti a remineralizációt.
- Fogkrémekben (1500 ppm vagy efelett)
- Szájvizekben
- Rendelői fluoridos kezelések formájában
Egészséges táplálkozás
- Kerülendők a cukrokban gazdag ételek és italok
- Károsak: üdítők, cukorkák, ragacsos nassolni valók
- Előnyös: rostban gazdag zöldségek, sajt (zsírtartalom miatt), diófélék, víz
Rendszeres fogorvosi kontroll (félévente)
A rendszeres vizsgálatok lehetőséget adnak a korai stádiumban történő beavatkozásra. A kezdődő szuvasodás még fájdalommentes, de időben felismerve kezelhető, akár fúrás nélkül is (pl. remineralizációval).
Barázdazárás gyermekeknél
A frissen áttört maradó fogak barázdáiba könnyen beragad az étel és lepedék. Ennek megelőzésére alkalmazzuk a barázdazárást, amely egy fájdalommentes és biztonságos eljárás a fogszuvasodás megelőzésére.
Professzionális fogtisztítás
Érdemes évente 1-2 alkalommal részt venni rendelői dentálhigiéniai tisztításon.
- Ultrahangos fogkő-eltávolítás, polírozás
- Baktériumokat csökkentő kezelések
- Fluoridkezelés
Mivel a fogszuvasodás az egészséges étkezéssel és a rendszeres fogápolással egyszerűen megelőzhető, Önnek sem kell mást tennie, mint megfogadnia a fogorvosa tanácsait. Amennyiben állapotfelmérésre vagy kezelésre lenne szüksége, rendelőnkben modern felszerelésekkel és kiváló szakorvosokkal állunk a rendelkezésére. Kérjen időpontot még ma, és legyen Önnek is tökéletes a mosolya!
Kezelések
Blog
- A lepedék, vagyis a dentális plakk következményei
- Ezek a legnépszerűbb fogszabályzó típusok
- Arcüreggyulladás: fogászati eredetű panaszok
- Fogpótlás utáni fájdalom: erre számíthatunk
- Fokozott nyáltermelés: okai és kezelése
- Ezek a teendők bölcsességfog fájdalom ellen
- Fogfájásra Augmentin: elpusztítja a fertőzéseket okozó baktériumokat
- A szuvas fog jelei és kezelési lehetőségei